GaLiba-hét címmel rendezett beiskolázási hetet iskolánk az elmúlt héten. A programok a szerdai Márton-naphoz kapcsolódtak és a körzetünk nagycsoportos óvodásainak szóltak. Hétfőn helyszínünk az ebédlő volt, ahol sós süteményt, lúdgégét süthettek a kicsik. Emellett óriás társasjátékot játszhattak, puzzle-t rakhattak ki, színezhettek, építőkockázhattak. Másnap kedden a táncé volt a főszerep. Ízelítőt kaphattak az iskolában folyó művészeti nevelésből, hiszen bemutatkozott a társastánc és a néptánc szak. Nemcsak bemutatót nézhettek, de be is kapcsolódhattak a táncokba. Ezután bábjátékkal kedveskedtek a negyedikes báb szakkörös gyerekek az ovisoknak. Csütörtökön kézműves foglalkozás keretében lúdgégét fűzhettek, illetve libát készíthettek a leendő elsős tanító nénik, így Borsodi Ágnes és Págerné Kovács Szilvia, valamint Darabosné Horváth Ildikó és Giláné Oroszi Edit segítségével. A pedagógusok interaktív táblai játékokkal is megismertették a kicsiket és szüleiket is, akik érdeklődéssel fogadták a technika vívmányait. Pénteken a mozgásé volt a főszerep, hiszen a közös bemelegítés után akadálypályát kellett teljesíteni, utána pedig sorversenyen mutathatták meg ügyességüket. A napot tombolahúzás zárta. Minden nap ajándékot kaptak az iskolába ellátogató óvodások, egy foglalkoztató füzettel és egy ajándék libatollal lettek gazdagabbak, no meg persze élményekkel. Reméljük, kedvet kaptak az iskolai élethez.
KERESŐ
LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK
- Szegedi kirándulás a Lázár Ervin Program keretében 2026. január 26. hétfő
- Tóth Péter Lóránt versvándor előadása 2026. január 26. hétfő
- Téli kísérletek fizikából 2026. január 26. hétfő
- Karácsonyi műsor a Klauzálban 2026. január 26. hétfő
- Hanna sikere 2026. január 26. hétfő
- Karácsonyi kavalkád 2026. január 26. hétfő
- Karácsonyi vásár 2026. január 26. hétfő
- Angol nyelvi vetélkedő 2026. január 26. hétfő
- Iskolai szavalóverseny 2026. január 26. hétfő
- Mikulás váltó az alsó tagozaton 2026. január 26. hétfő
NAPTÁR
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |


