admin

„Álmaim Iskolája” rajzverseny

2015. február  5-én rendeztük meg iskolánkban a nagycsoportos óvodások részére meghirdetett rajzpályázat díjkiosztóját.  „Álmaim Iskolája” címmel szebbnél szebb alkotások kerültek kiállításra az intézményünk aulájában. Városunk 6 óvodájából 46 gyermekmunka érkezett. A zsűri  mindien óvodából egy-egy kiemelkedő  művet oklevéllel jutalmazott, ezen kívül minden gyermeket apró ajándékkal leptünk meg. Iskolánk diákjai műsorral kedveskedtek a résztvevő gyerekeknek, mely nagy tetszést aratott.
A műsorról készült gépgaléria itt tekinthető meg:

30 ÉVES A KLAUZÁL – JUBILEUMI BÁL – 2015. MÁRCIUS 21.

A Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából 2015. március 21-én 19.00 órai kezdettel jubileumi bált rendezünk. A jeles eseményre szeretettel várunk mindenkit, aki velünk együtt szeretne ünnepelni.

Az est fővédnökei: OLTYÁN LAJOS címzetes igazgató úr, a „piros iskola” első igazgatója és KŐHALMI ZOLTÁN építész, Karinthy-gyűrűs humorista, iskolánk volt diákja.

Sztárvendégként fellépnek: KŐHALMI ZOLTÁN, az 1998-as Humorfesztivál győztese, Karinthy-gyűrűs humorista és HAJDÚ BALÁZS, a „szentesi humormaffia legfiatalabb tagja”, aki szintén nálunk koptatta a padokat. Fellépnek még a SZILVER TÁNCSPORT EGYESÜLET táncosai, a fergeteges hangulatról az ALIBI EGYÜTTES gondoskodik.

Jegyek kaphatók elővételben 2015. január 15-től a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában Tímea Vargáné Őze és Szilágyiné Bugya Márta igazgató-helyetteseknél.

További információ, érdeklődés: Farkas Erzsébet Ibolya-nál a facebook-on valamint a Jubileumi bál a Klauzálban esemény oldalán.

Lehalkul a város zaja karácsony estére.

Melengeti lelkünket a kicsiny gyertyák fénye.

Megszületett a szeretet e napon,

Hogy az embereknek hitet, reményt adjon!

Boldog karácsonyt!

 

Iskolánkban a karácsonyi történéseket felidéző ünnepi műsorokkal kedveskedtek a tanulók szüleiknek. A másodikosok pedig mesés és táncos karácsonyi műsorukkal örvendeztették meg az óvódásokat és iskolánk pedagógusait.

Az ünnepek közeledtével az iskoláskorú gyerekek nem csak a karácsonyt és a vele járó ajándékok kibontásának izgalmát várják, hanem az ezen időszakkal együtt járó téli szünetet is mikor a tanulás helyett a kikapcsolódás és az ünnepvárás időszaka tölti ki a mindennapokat.

Adventi ajándék

A másodikosokhoz már ellátogatott a Jézuska. December 15-én, Kecskeméten jártak a gyerekek a Ciróka Bábszínházban ahol a Piroska és farkas előadást nézték meg. Itt még nem ért véget a meglepetések sora, mert a színház után a Játszóházban vártak bennünket és még a McDonald’s-ban is jártunk.

Adventi készülődés

Az adventi készülődés időszakában, sok osztályban apró kezek munkálkodtak a karácsonyi ajándékok készítésén. Volt ahol a mézeskalács illat legte be a termet, volt ahol asztali díszek vagy karácsonyi mécsesek készültek.

Hozzánk is benézett a Mikulás!

Devecsery László: Jön a Mikulás

A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.
Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.
Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.

Csillogó szemű kicsik és nagyok várták a nagy szakállú Mikulást december 5-én. Ismét felcsendült az ünnepi zene, megannyi gyermek énekelte lelkesen a Mikulást váró dalokat. A Horváth Mihály Gimnázium 1. évfolyamos drámais diákjai varázsolták el a gyerekeket hangulatos műsorukkal.

Köszönjük nekik és felkészítő pedagógusaiknak, várjuk őket jövőre is!

Mikulás napi váltóverseny

December 5-én, délután, mint mindenütt iskolánkban is nagyon várták a gyerekek a Mikulást. A pedagógusok, hogy izgalmasabbá tegyék ezt a napot Mikulás váltót szerveztek a diákoknak. A 10 fős csapatok érdekesebbnél érdekesebb versenyszámokban mérhették össze erejüket.

A versenyt szervező és lebonyolító pedagógusoknak köszönjük a tartalmas és vidám sporteseményt!

Szarvason jártunk

Iskolánk 44 tanulója Szarvas nevezetességeit csodálta meg 2014. november 25-én. A kissé hideg idő ellenére a gyerekek sok élménnyel gazdagodtak.

A történelmi emlékút 17 stációját megtekintve jutottunk el a történelmi Magyarország közepét szimbolizáló szélmalom emlékműhöz. Ezután a Tessedik Sámuel Múzeum régészeti és helytörténeti kiállítását tekintettük meg szakszerű és élménydús tárlatvezetéssel. A múzeumot követően a 2013-ban létesített Mini Magyarország Makettparkjában sétáltunk a nevezetes épületek között kipróbálva az interaktív játékokat és feladatokat, majd az ősz festői színeiben gyönyörködtünk a Szarvasi Arborétumban. A napot a Békésszentandrási Vízerőműben és Duzzasztógátnál tett látogatás zárta.

A mellékelt fényképek tanúskodnak a programok sokszínűségéről.

A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Területi német szépkiejtési verseny

November 26-án immár 5. alkalommal rendeztük meg a területi német szépkiejtési versenyt a Klauzálban.

4 iskola 25 versenyzője probálhatta ki tudását. A versenyzőknek először a hozott szöveget kellett felolvasniuk,

majd egy idegen szöveg felolvasásával kellett megbírkózniuk. Nagy örömünkre szolgált, hogy diákjaink kiemelkedő

eredményeket értek el.

Az első helyen végzett Gulyás András 6.a osztályos tanulónk. Az előkelő 3. helyet Újj Zsuzsanna 7. a osztályos tanulónk szerezte meg.

A verseny eredményei:

6. évfolyam

1. helyezett: Gulyás András (Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola)

2. helyezett: Tóth Ábel (Kiss Bálint Református Általános Iskola)

3. helyezett: Chomiak Dávid (Koszta József Általános Iskola)

 

7. évfolyam

1. helyezett: Szilágyi Anna (Koszta József Általános Iskola)

2. helyezett: Fülöp László (Kiss Bálint Református Általános Iskola)

3. helyezett: Újj Zsuzsanna ( Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola)

 

8. évfolyam

1. helyezett: Berki Endre (Koszta József Általános Iskola)

2. helyezett: Czékus Petra (Kiss Bálint Református Általános Iskola)

3. helyezett: Szabó Fiametta (Koszta József Általános Iskola)

 

Köszönöm a felkészítő tanárok munkáját és további sok sikert kívánok a tanulóknak!

Bálint Anetta

 

A versenyről készült fotók megtekintéséhez kattintson  a képre: