Köszöntjük iskolánk honlapján!
Aktuális információk:
Városi matematikaverseny 4. osztályosoknak
Április 24-én, kedden rendezte meg iskolánk a már hagyományos 4. osztályosoknak kiírt városi matematika versenyt, melyre a Szentes és környéki iskolákból 19 tanuló nevezett. A gyerekeknek 60 perc alatt 6 feladatból álló feladatsort kellett megoldaniuk, amit Labádi...
Természettudományi Hét
Ebben az évben is a természettudományi héten ismeretekben gazdag és színes programok várták iskolánk tanulóit 2012. április 23-26-ig. Hétfő, kedd és szerda délelőtt a felsősök kőzetekről és ásványokról hallgattak előadást Tornyi Barnabástól és feleségétől, majd meg is...
Nagy Vagy!
Csapatunk április 7-én ismét Budaörsön szerepelt a "Nagy Vagy!" című TV2 által szervezett vetélkedőn. Többet nem írhatunk az eseményről, de aki ismeri a játékot az tudhatja, hogy ha másodjára is voltunk, akkor sikerült a selejtező. :)...
Természettudományi Hét
2012. április 20.
Csokinap a Klauzálban
Első alkalommal rendeztük meg a nagycsoportos óvodások részére az iskolába hívogató Csokinapot 2012. március 30-án, pénteken délután 4 órától. A rendezvényt Dévay István igazgató úr nyitotta meg az érdeklődő gyerekeknek és szüleiknek az iskola tornatermében. Ezután...
