admin

„A vers ünnepe a Klauzálban”

2017. április 27-én rendeztük iskolánkban a felsős Petőfi-szavalóverseny megyei döntőjét. Csongrád megye valamennyi régiójából érkeztek versenyzők a megmérettetésre. Keresztesné Farkas Erzsébet munkaközösség-vezető köszöntője után Papdi Dániel, a HMG irodalmi-drámai tagozatának 10.D osztályos diákja József Attila: Bűn című versét szavalta el. Felkészítő tanára: Szebeni Zoltán. Ezután Majtényi András tanár úr és tanítványai léptek a képzeletbeli színpadra. Anhela Merina Camacho a Szél hozott, szél visz el… című vers megzenésített változatát énekelte, Vízhányó Anna pedig a Vigyázz a madárra című dalt adta elő. Zongorán kísért: Majtényi András, a tagozat ének-zene tanára. A produkció osztatlan sikert aratott. Köszönjük a színvonalas előadást. A műsort követően Dévay István intézményvezető nyitotta meg a megyei döntőt, majd a szavalók vették át a főszerepet. Klasszikus és modern szerző műve egyaránt szerepelt a repertoárban. Amíg a zsűri tanácskozott, a gyerekek és kísérőik az iskolai büfében frissíthették magukat. Mindkét zsűri véleménye szerint igen magas színvonalú versmondásokat hallhattunk, nehéz volt a döntés. A díjazottak névsora:

5-6. évfolyam:

I – I.: Dávidházi Dóra – Hódmezővásárhely (sajnos a regisztrációnál lemaradt az iskola és a felkészítő tanár neve) és Melkhun Máté – Szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola – felkészítők: Farkas Márta, Hering Ferencné és Melkhunné Hering Orsolya
II.: Varga Kitti – Szeged, Rókusvárosi II. Számú Ált. Isk. – felkészítő: Szatmári Katalin
III.: Lantos Barnabás –Hmvhely, Bethlen Gábor Ref. Gimn. – felkészítő: Szabó Ildikó
IV.: Kátai Márió – Csongrád, CSTÁI Galli János Ált. Isk. – felkészítő: Busa Réka
Különdíjban részesült: Sonkovits Anna – Makó, Kálvin Téri Ref. Ált. Isk. – felk.: Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna és Janó-Szegi Eszter – Szentesi Deák Ferenc Ált. Isk. – felkészítő: Döméné Kardos Ágnes

7-8. évfolyam:

I.: Soós Adél – Hmvhely, Liszt Ferenc Ének-Zenei Ált. Isk. – felkészítő: Szabó Tamásné
II.: Nagy Szabolcs – Makói József Attila Gimn. – felkészítő: Kissné Hős Orsolya
III – III. Széni András – Hmvhely, Szent István ált. Isk. – felkészítő: Szappanos Zoltán és Várhidi Attila – Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. – felkészítő: Gortva Tamás
IV.: Ládonyi Laura – Szentesi Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk. és Óvoda – felkészítő: Ráfiné Gáspár Annamária
V.: Tóth Ádám – Makói Kálvin Téri Ref. Ált. Isk.- felkészítő: Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna
Különdíjban részesült: Csóti Viola – Domaszéki Ált. Isk. – felkészítő: Viplakné Pásti Mária és Márton Henriett – Szeged, Weöres Sándor Ált. Isk. – felkészítő: Csizmadia Judit

Köszönjük a zsűri tagjainak – Berényi Katalin, Kotymán Márta, Pozsár Ferenc ( 5-6. évfolyam), Kis-Rácz Antalné, Bíró-Szabó Ágnes, Szurmik Zoltán ( 7-8. évfolyam ) munkáját! Köszönet illeti Nagy Zsuzsanna, Fári Andrea, Hérány Mónika szervezésben és lebonyolításban nyújtott segítségét valamint Borka Zoltán oktatástechnikus, Szöllősi Ferenc és a technikai dolgozók munkáját. Külön köszönet Kárpáti Lajosnak a fotókért!

Találkozunk jövőre!

Dr. Keresztesné Farkas Erzsébet
a verseny szervezője

Kazinczy szépkiejtési verseny iskolánkban

Kazinczy Ferenc emlékére Szép Magyar Beszéd verseny megrendezésére került sor a harmadik és a negyedik évfolyamon április 24-én iskolánkban. A verseny résztvevőinek egy 20 soros szabadon választott ismeretterjesztő szöveget kellett felolvasni és 10 perc felkészülés után a kötelező szöveget ismertették a zsűrinek. A következő eredmények születtek.
3. évfolyamon:
1. Bódi Tibor Rómeó felkészítője: Tihanyi Pálné
2. Berezvai Fruzsina felkészítője: Tihanyi Pálné

4. évfolyamon:
1. Vida Luca felkészítője: Szilágyi Szilvia
2. Szabó Loréna felkészítője: Kádárné Busi Gyöngyi
3. Balla Rebeka felkészítője: Kádárné Busi Gyöngyi
Köszönjük a zsűri munkáját!
A továbbjutó gyerekeknek pedig sok sikert kívánunk a területi Kazinczy szépkiejtési versenyen, amit 2017. április 27-én, csütörtökön rendeznek a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában.

Utazó múzeum az iskolánkban

A szentesi Koszta József Múzeum „A honfoglaló magyarság és viselet” címmel érdekes foglalkozást tartott osztályunkban az Utazó múzeum rendezvénysorozat keretein belül. Király Edit régész mesélt nekünk honfoglaló őseink életéről, lakhelyükről, fegyvereikről, harcmodorukról, öltözködési szokásaikról. A foglalkozás kézműves tevékenységgel fejeződött be, ahol korabeli nyakláncot készíthettek a gyerekek. Köszönjük a múzeum dolgozóinak Király Editnek, Jovan Zoltánnak és Lantos Imrének a tartalmas két órát.

Alsós területi Petőfi-szavalóverseny a Költészet Napján

A Költészet Napján a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában ismét megrendezésre került az alsós területi Petőfi-szavalóverseny. Szentesről, Fábiánsebestyénről és Szegvárról 33 kis diák szórakoztatta versmondásával a zsűrit és a közönséget.
1-2. évfolyamon a következő eredmények születtek:
I. Csarnó Dominika Kiss Bálint Református Általános Iskola felkészítője: Molnárné Bodnár Henrietta
I. Kozák Csenge Koszta József Általános Iskola felkészítője: Matkócsik Andrea
I. Kiss Robin Kiss Bálint Református Általános Iskola felkészítője: Molnárné Bodnár Henrietta
Különdíjban részesült Risai Laura Kiss Bálint Református Általános Iskola felkészítője Molnárné Bodnár Henrietta.
3-4. évfolyamon a következő eredmények születtek:
I. Péter Vivien Kiss Bálint Református Általános Iskola felkészítője: Izbékiné Csige Hajnalka
II. Varga Dorka Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola felkészítője: Puskásné Igaz Éva
III. Bíró Lujza Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda felkészítője: Német Józsefné
Különdíjban részesült Veress Orsolya Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola felkészítője: Czagány Tünde.
A megyei szintű alsós Petőfi-szavalóversenyen április 25-én, a rendező város jogán ők képviselik Szentest. Gratulálunk és hasonló szép eredmény kívánunk nekik a megyei fordulón!

Közös megemlékezés a drámaisokkal Arany Jánosról

Városi fizikaverseny

Április 6-án iskolánk rendezte meg a városi fizika versenyt 7-8. osztályos tanulóknak, immár 8. alkalommal.

Örömünkre az iskolákat 26 tanuló képviselte a rendezvényen.

A jó hangulatú versenyen az alábbi eredmények születtek:

Hetedik osztály:

  1. Szepesi Dorina- Szentesi Koszta József Ált. Isk.
  2. Kürti Balázs- Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk.
  3. Katarof Patrícia- Szentesi Koszta József Ált. Isk.
  4. Kőszegi Diána
  5. Sipos Andrea – mindketten a Szentesi Klauzál Gábor Ált. Isk. tanulói.

Nyolcadik osztály:

  1. Szőke Benedek
  2. Ivlev Ilja
  3. Sóti Miksa
  4. Homoki István – mindannyian a Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk. tanulói.
  5. Horváth Zoltán- Szentesi Klauzál Gábor Ált. Isk.

 

Köszönjük a részvételt a diákoknak. Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak!

Természettudományi hét

  1. április 3-7 között szerveztük meg a nagy hagyományokkal rendelkező természettudományi hetet. A TÁMOP 3,1,4 C pályázat fenntartásaként a hét témájául az egészséges életmódot választottuk. A felsős diákok idén is gazdag és színes programok közül választhattak.

Hétfő délután Pulya Ottília tanárnő aerobic foglalkozáson mozgatta meg a főleg 5-6. osztályos diákokat, akik a félórás aktív mozgás után levezethették energiájukat és kinyújthatták izmaikat Szenczy Erzsébet jóga oktató irányításával, aki bevezette őket a gyerekjóga alapjaiba.

Ugyanezen a napon Oczelláné R. Kis Márta dietetikus tartott előadást az érdeklődő 7-8. osztályos tanulóknak az egészséges táplálkozásról. Remélem az elhangzott hasznos információkat megfogadják a gyerekek és egy kicsit tudatosabban táplálkoznak, amiben segíti őket az az összefoglaló táblázat, amit laminálva a dietetikustól kaptak ajándékként.

Szerda délután Bori Sándor, csongrádi méhészt vártuk nagy szeretettel, akire nemcsak a felsős, de a negyedikes diákok is kíváncsiak voltak. A mintegy félórás előadás után interaktív beszélgetés következett, mert tanulóink jobbnál-jobb kérdéseket tettek fel a méhésznek a méhek életéről, a mézelő növényekről és egyáltalán, hogy lesz a virágporból az asztalra kerülő csemege. A szerencsésebbek fel is próbálhatták a védőfelszerelést illetve megnézhették egy kaptár belsejét is. Hogy megbizonyosodjunk a méz „jótékony” hatásáról, a méhész úr egy kis kóstolóval kedveskedett a gyerekeknek, akik lelkesen eszegették a finom édességet.

Péntek délután a hagyományos informatika vetélkedőt szerveztük meg két korcsoportban. Az 5-6. osztályosoknak a feladatokat Horváth Ferenc tanár úr állította össze. A 2-3 fős csapatok párhuzamosan egy online Egészség TOTÓT töltöttek ki internet segítségével illetve egy egészséges életmódot támogató cég logóját tervezték meg a PAINT program segítségével. Az elkészült remekművek annyira elnyerték a zsűri tetszését a frappáns mottókkal és a találó rajzokkal, hogy eldöntöttük, hogy közzé tesszük az iskola honlapján is.

A vetélkedőn a következő eredmény született:

  1. Hackerek csapata (6.b osztály) – Vida Gergő, Horváth Bence, Jász Kende András
  2. Monster csapata (5.a osztály) – Gyarmati Rebeka Molli, Szabó Kornél, Nagy Mátyás Szilveszter
  • Egészség.jpg csapata (5.b osztály) – Garai Vanda, Garai Lázár

Gratulálunk a nyertes csapatok tagjainak!

 

A 7-8. osztályosoknak Urbancsok Győző tanár úr írta ki az előzetes feladatot. A csapatoknak egy sportot vagy egy mozgásformát kellett bemutatniuk PowerPointban, ami felkelti a nézők figyelmét és emellett minél több információt nyújt. A zsűri értékeli még az esztétikumot és a használt effekteket is. Az elkészült munkák ebben a korcsoportban is magas színvonalúak, ami mutatja tanulóink informatika jártasságát és kooperációs képességét is. Az eredményhirdetésre a jövő hét folyamán kerül sor.

 

A természettudományi hét végén szeretném megköszönni a munkaközösség valamennyi tagjának és Pulya Otíliának munkáját valamint a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítséget.

Kerekesné Török Mária

munkaközösség-vezető

„Digitális Témahét” az iskolánkban

Sikeresen lezárult a 6. és 7. évfolyam számára április 3-7. között szervezett „Digitális Témahét”. Iskolánk az országos programhoz csatlakozva egyéni tematikát alkotott „Képalkotás síkban és térben címmel”. Az egész hetet felölelő programsorozatban a diákok részt vehettek egy nyomdalátogatáson, ahol megismerkedtek a régi nyomdai technikákkal, a betűszedéssel, de láthatták azt is, hogy hogyan készül egy aktuális eseményhez fűződő plakát. A városi könyvtárban került megrendezésre az a kiállítás amelyen a számítástechnika kezdeteit mutatták be. A tanulók tárlatvezetéssel követhették végig az érdekes informatika történeti kiállítást.
Délutáni kézműves foglalkozáson a gyerekek papírrepülőt hajtogattak és versenyeztek alkotásaik röptetésével. Bemutató láthattak arról, hogyan készül el ragasztópisztoly segítségével egy térbeli ceruzatartó.
Tanórai keretek közt is sok érdekes programban volt részük a kiválasztott évfolyamoknak. Fizika órákon látványos kísérletben tekinthették meg az összeadó színkeverést, és érdekes formában tanulhatták a fénytant. A természetismeret órákon térbeli  illusztrációkkal szemléltetett tananyagokat ismertek meg. A rajz órákon a kivonó színkeverés gyakorlati megvalósítását (színkeverés) és a pontokból alkotott képek technikáját sajátíthatták el. A matematika órán a 3D-s képalkotás alapjait képező koordináta rendszereket és a síkidomokat ismerték meg a tanulóink.
Az informatika órák keretében megismerkedtünk a hagyományos nyomtatási technikák részleteivel, technikájával. A térbeli képalkotásra áttérve először egy tervező programban készültek alkotások, majd a csütörtöki napon az iskola aulájában egész délelőttös bemutató keretében nézhették meg hogyan is működik egy 3D-s nyomtató. A nyomtató működését Dévay István igazgató úr mutatta be, miközben az iskola diákjai által tervezett kulcstartók is nyomtatásra kerültek. Ezt a programot az iskola minden diákja láthatta a délelőtti szünetekben, míg a tanórák alatt a felső tagozat osztályai váltották egymást.
A hetet a párhuzamosan zajló „Természettudományi Hét” befejező programja, a felső tagozat számára meghirdetett informatika verseny zárta, ahol a gyerekek játékos formában versenyezve mutatták meg mit tudnak.