admin

3D-s NYOMTATÓ A KLAUZÁLBAN!

Iskolánkban új technológia jelent meg, a 3D-s nyomtatás, az általános iskolákban egyedülálló módon. Segíti a művészeti oktatást, megújul a számítástechnikai képzés és a technika tantárgy is, komplex módon segítve a tanulók XXI. századi képzését. Így már olyan ismeretek birtokába kerülhetnek, mely hamarosan nélkülözhetetlen lesz a korszerű gyártástechnológiákban.

 

A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállításon jártunk

Február 8-án a 6.a osztály ismét egy érdekes történelemórát tölthetett a Koszta József Múzeumban. A Vizsolyi Bibliáról szóló kiállítás egy vetítéssel kezdődött Károli Gáspár életéről, majd érdekességek hangzottak el a biblia kiadott példányaival kapcsolatban.

Az előadás után a kiállítóteremben gyönyörködhettek a tanulók a több száz éves bibliákban, melyek egy része állandóan szentesi vagy hódmezővásárhelyi iskolákban látható. A Vizsolyi Biblia hasonmáskiadása által élőben is megtekinthették a kiállítás fő tárgyát. Mindenkinek ajánljuk ezt a sokoldalú tárlatot!

 

Árpád népe, Gyula népe – kiállítás

2016. február 1-jén rendhagyó történelem óra keretében látogatott el a 6.a osztály a szentesi Koszta József Múzeumba, ahol az Árpád népe, Gyula népe című vándorkiállítást tekintették meg. Bár a honfoglalás története az 5. osztályos történelemórákat idézi, a 6. osztályosok szívesen elevenítették fel a tavaly tanultakat, s egészítették ki tudásukat újonnan hallott információkkal.

A kiállítás vetítéssel kezdődött, melyben szó esett a magyarok honfoglalás előtti élőhelyeiről, valamint életmódjáról. A korabeli öltözködést igazán interaktív módon szemléltették, az osztály két lány és egy fiú tanulója magára ölthette a honfoglaló magyarok ruháinak hasonmását is.  Ezután a Szolnok környéki lelőhelyekről előkerült tarsolylemezeket, ékszereket, csontokat tekinthette meg az osztály. A tárlat az ásatásokról készült filmmel zárult. Ajánljuk mindenki figyelmébe a Szentesen február 29-ig megtekinthető kiállítást!

Megérkezett a Télapó!

Ez a nap más volt, mint a többi, hiszen december 4-én nem a tanulásé volt a főszerep. Csillogó szemű, izgatott kisdiákok várták, hogy idén is megérkezzen iskolánkba a Télapó.  A Horváth Mihály Gimnázium 1. évfolyamos tanulói idevarázsolták nekünk a Mikulást és barátait, természetesen az eltűnt csomagokat is. A csoportok egy-egy verssel, dallal hálálták meg a sok, szép ajándékot. Köszönjük a humoros kis műsort, a vidám perceket!


Területi Mesemondó Verseny

A 2015. november 13-án megrendezett Területi Mesemondó Versenyen iskolánk tanulója,

A 2.b osztályos Csikós Amanda III. helyezést ért el.

Felkészítő tanára:
Tihanyi Pálné

GaLiba-hét a suliban!

GaLiba-hét címmel rendezett beiskolázási hetet iskolánk az elmúlt héten. A programok a szerdai Márton-naphoz kapcsolódtak és a körzetünk nagycsoportos óvodásainak szóltak. Hétfőn helyszínünk az ebédlő volt, ahol sós süteményt, lúdgégét süthettek a kicsik. Emellett óriás társasjátékot játszhattak, puzzle-t rakhattak ki, színezhettek, építőkockázhattak. Másnap kedden a táncé volt a főszerep. Ízelítőt kaphattak az iskolában folyó művészeti nevelésből, hiszen bemutatkozott a társastánc és a néptánc szak. Nemcsak bemutatót nézhettek, de be is kapcsolódhattak a táncokba. Ezután bábjátékkal kedveskedtek a negyedikes báb szakkörös gyerekek az ovisoknak. Csütörtökön kézműves foglalkozás keretében lúdgégét fűzhettek, illetve libát készíthettek a leendő elsős tanító nénik, így Borsodi Ágnes és Págerné Kovács Szilvia, valamint Darabosné Horváth Ildikó és Giláné Oroszi Edit segítségével. A pedagógusok interaktív táblai játékokkal is megismertették a kicsiket és szüleiket is, akik érdeklődéssel fogadták a technika vívmányait. Pénteken a mozgásé volt a főszerep, hiszen a közös bemelegítés után akadálypályát kellett teljesíteni, utána pedig sorversenyen mutathatták meg ügyességüket. A napot tombolahúzás zárta. Minden nap ajándékot kaptak az iskolába ellátogató óvodások, egy foglalkoztató füzettel és egy ajándék libatollal lettek gazdagabbak, no meg persze élményekkel. Reméljük, kedvet kaptak az iskolai élethez.

Iskolai mesemondó verseny

2015. november 9-én rendeztük meg az iskolai mesemondó versenyt az 1-2. évfolyamon és a 3-4. évfolyamon. A területi mesemondó versenyre továbbjutottak:

1-2. évfolyam:

  1. Molnár Lotti felkészítője: Bálint Ágnes
  2. Dancsó Virág Noémi  felkészítője: Molnárné Kozma Márta
  3. Csikós Amanda  felkészítője: Tihanyi Pálné

3-4. évfolyam:

  1. Naszádos Anita  felkészítője: Borsodi Ágnes
  2. Rácz Gábor  felkészítője: Darabosné Horváth Ildikó
  3. Balla Rebeka  felkészítője: Kádárné Busi Gyöngyi

Különdíjasok:

Bódi Vanessza és Mészáros Krisztián.

További sikeres felkészülést kívánunk a területi mesemondó versenyre.

Mi így emlékeztünk október 23-ra

2015. október 22-én múzeumpedagógiai foglalkozással emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről.

Köszönjük a múzeum dolgozói által megszervezett színvonalas napot.

Nálunk jártak az óvónénik

2015. október 22-én délelőtt az első évfolyamon látogatást tettek az óvónénik a volt óvodásaiknál.

Vidám, játékos órákon vehettek részt az 1.a és 1.b osztályban. A gyerekek izgalommal és szeretettel várták óvónénijüket.